Szeretném neked bemutatni Emmát. 2006-ben építették, és azóta is ő a világ legnagyobb szállító hajója. Emma egy ellentmondásos hölgy, hasonlóan a  most kezdődő  Jin Fa-Kecske hónapunkhoz.

Emma közel 400 méter hosszú, és nagyon szorgalmas. Ha kell elviszi egész Magyarország éves banán fogyasztását és a józsefvárosi kínai boltok teljes ADIADS póló készletét egyben, viszont több, mint 5 óra erőkifejtést kér szegény ahhoz, hogy felpörgetve összes motorját elérje az elképesztő 40 km/órás maximum sebességét.

Kedves Olvasó, Isten hozott a Kecske hónapjában, és ne lepődj meg ha júliusban Te is hasonlóan érzed majd magad Emmához. Egyrészről rengeteg ötleted és tennivalód lesz, másrészről viszont lehet, hogy már abban is elfáradsz, ha végiggondolod hol is kezdj bele...

Szerencsére a következő hetekben ez most teljesen normálisnak számít. Az új tervek minden eséllyel megvalósulnak, mindössze a szokásosnál kicsit nehézkesebben indulnak majd a dolgok. Aggódalomra viszont semmi okod, mert a kihívásokkal könnyedén boldogulni fogsz, sőt, a végén Te magad lepődsz meg a legjobban, mi mindenre voltál képes. Ami a lényeg:  bármilyen nehéz is elkezdeni, vágj bele, mert az új ötletek megvalósulásához kedvező időszak következik most.

Hátráltató erők mindössze a kishitű gondolataid lehetnek, és könnyen előfordulhat az is, hogy nem bízol eléggé magadban. Jó ha tudod azonban, hogy az energiák most nem tolerálják a punnyadást, így elképzelhető, hogy ha túl sokáig tétovázol, végül külső körülmények kényszerítenek majd így, vagy úgy az elindulásra.

A hónap másik fontos üzenete esélyesen a biztonságérzetünk teljes megingása lehet. A jól eltervezett dolgok és felépített szisztémáink rendre nem úgy alakulnak, mint ahogyan várnánk, ill. meglepően váratlan fordulatokat vehetnek bizonyos események. Ha úgy érzed minden kiszámíthatatlan körületted, ne aggódj, mert jó oka van, amiért nem látod még előre a végkifejletet. Olyan megoldások vannak készülőben, amire most nem is gondolnál, és kisebb-nagyobb meglepetések, vagy szerencsés véletlenek is pozitívan fogják befolyásolni végül  a dolgok menetét.

Bíztatásul mondom, hogyha Emma egyszer megindul, megállíthatatlan lesz. ...Vagyis majdnem... 🙂  60 mérföld, azaz közel 96 km-el a partok előtt már fékeznie kell, ha nem akar csőstül keresztülrohanni a kikötőn. Ekkora elemi erő, és lehetőség van most Benned és a szándékodban is, tehát ne keress tovább kifogásokat.

Ebben a hónapban hagyd az agonizálást és ne komplikáld túl a dolgokat. Horgonyt fel és teljes gőzzel előre.


A hónap legerőteljesebb hatását azok fogják érezni, akiknek személyes horoszkópjában benne van a Jin Fa, Jin Föld, Kecske, vagy Bivaly szimbolum, amit a kínai horoszkóp kalkulátorral tudsz ellenőrizni.

Napsütéses, boldog júliust kívánok

Szeretettel

Nagy Melinda