...Ennél messzebb nem is állhatott volna tőlem semmi, de mivel akkoriban tényleg fogalmam sem volt, hogy mit kellene csinálnom ha felnövök, engedtem az unszolásnak és elvégeztem a szakközépiskolát. 

1993-at írtunk akkor. Internet még nem volt, így az érettségi után Apukám egy nap azt mondta, induljak el, (azaz vágjak neki a környéknek ahol laktunk) és keressek valami munkát. Én pedig tettem, amit kért: felöltöztem szépen és elindultam a Budaörsi úton “munkát keresni.”

Kb. 3 órát gyalogolhattam Budapest külvárosában, bekopogtatva minden irodának tűnő épületbe, mire meghallottam végre a várva várt mondatot: „Nagyon jó hogy jöttél, épp telefonos kisegítőt keresünk a recepcióra!” - így kezdtem el dolgozni a Novotel szálloda back office-ában 3 műszakban.

Egész nap egy ablaktalan sötét, fülledt helységben ültem, amit annyira gyűlöltem, hogy hamarosan búcsút is intettem neki.
Ez követően még 18 évig próbálkoztam különböző területekkel. Voltam titkárnő, elvégeztem egy fodrász iskolát, majd később nyitottunk egy szépségszalont a párommal, ahol üzletvezető lettem. De akárhová is kerültem, mindig végigkísért az érzés, hogy nem ez a munka az, amit keresek, kell lenni ennél valami többnek, ami minden nap örömmel és lelkesedéssel tölt el...

Számomra borzalmasan hosszú volt ez az útkeresés, és végül a kínai asztrológia segítségével kerülhetett fel az i-re az a bizonyos pont. A képletem ismeretében találtam meg azt amiben ki tudtam teljesedni, és amit mindig is kerestem: a tanítást. Innentől éreztem azt minden sejtemben, hogy ez én vagyok, és mivel imádtam minden percet, amikor csak erről a témáról beszélhettem, a mozaikkockák lassan összeálltak. Elkezdtem tanfolyamokat szervezni, és meglepetten láttam, hogy az emberek is élvezik azt amit csinálok. Én pedig megoszthattam velük a tudásom és ezzel tulajdonképpen rá is léptem az igazi utamra.

Ma már a szüleim is kimondhatatlanul büszkék rám. Mostanra ők is belátták, hogy a dolgok nem mindig feketék vagy fehérek és bizony van úgy, hogy az életben az útkeresés néha elhúzódik. Mára sikerült meggyőznöm őket is, hogy a legfontosabb az, hogy az ember boldog legyen a helyén.