1. rész: Amikor a béke nem a politikusokon múlik...

Az idei előrejelzésem első részének végén, kivételesen meg szeretnélek kérni majd egy dologra. A február 4.-én induló Majom évében  kihívásokkal és felismerésekkel is találkozni fogsz, és a harmónia megteremtésében most egyénként nagyobb szereped lesz, mint eddig bármikor. De még mielőtt rátérnék erre a kérésre, engedd meg, hogy a cikket egy saját történettel kezdjem.  Mindez pár évvel ezelőtt történt meg, és tanulsága erősen kapcsolódik az előttünk álló Tűz-Majom év legfőbb üzenetéhez.

Az életem úgy hozta, hogy immáron sokadszorra sodort az élet családommal együtt idegen földre. Sohasem vágytam arra, hogy máshol éljek mint Magyarország, de úgy látszik az Égi vezetésnek egészen más tervei voltak…Évekkel ezelőtt gyermekemen keresztül egy kisebb ausztriai városkába vezetettek az Égiek, ahol eleinte minden gyönyörűnek ígérkezett. Hamar találtunk kellemes otthont, kedves és mosolygós emberekkel találkoztam, és még a fű is sokkal zöldebbnek tűnt…Ennek ellenére néha-néha azért eszembe jutott, mi van, ha idegennek fogom érezni magam, vagy nem fogadnak be teljesen, mert magyarok vagyunk? Persze, mint tudjuk, ha valamitől tartunk, előbb-utóbb be is fogjuk vonzani azt, így nem történt ez másként a mi esetünkben sem…

Közvetlenül mellettünk egy nénike élt az utcában. Szomszédoktól hallottam szomorú történetét a szerelméről. A nénike férjét még a második világháború idején magyarok segítségével elhurcolták, megkínozták és végül meg is ölték, sosem tért haza. A nénike eleinte nagyon szimpatikus volt, kedvesen mosolygott és intett mindig ha találkoztunk, azonban hamarosan, amikor megtudta, hogy én is magyar vagyok hirtelen megváltozott a viselkedése. Onnantól kezdve, amikor meglátott az utcán, már nem köszönt. Volt, hogy elfordult, mintha nem látna, csak, hogy ne kelljen üdvözölnie, de olyan is megesett, hogy egyszerűen levegőnek nézett. Ez először nagyon rosszul esett, majd ahogy telt az idő, egyre inkább dühíteni kezdett. Mit tehetek én mindezekről a borzalmakról? - gondoltam. Mi közöm van 70 évvel ezelőtti gyilkosságokhoz, hiszen nem is éltem akkor… Amiatt amit mások tettek régen, most nekem nem köszönnek vissza az utcán??!

És innentől kezdve, ha összetalálkoztunk, már én is látványosan elfordultam, még véletlenül se kelljen szemkontaktusba kerülni a “gonosz öregnénivel”. Naponta bosszankodtam: “Hogyan lehet valaki ilyen neveletlen?! Én semmi rosszat nem tettem ellene, csak azért utálni engem, mert magyar vagyok?! A bennem lévő düh szította a tüzet, és az agresszióra agresszióval reagáltam. Hogyan is várhattam volna, hogy megoldódjon a helyzet, amikor én pontosan úgy kezdtem viselkedni, ahogyan ő? Aztán egyszerre eszembe jutott egy ezerszer hallott, és szinte unásig osztogatott “Facebook bölcsesség”.

“HA VÁLTOZÁST SZERETNÉL LÁTNI A KÖRNYEZETEDBEN, ELŐSZÖR NEKED MAGADNAK KELL MEGVÁLTOZNI!

Milyen jó kis közhely... - gondoltam, de valamiért mégis beakadt ez a gondolat. Egész este ezen gondolkoztam, majd reggelre arra jutottam, meg kell, hogy valósítsam mindezt a hétköznapokban. Így hát másnap, amikor megláttam a nénit az utcán, mosolyogva ráköszöntem és megkérdeztem hogy érzi magát? De nemám csak úgy kutyafuttában… A titok az volt, hogy valóban érdeklődő energia állt a kérdés mögött.

A néni nagyon meghökkent és most először kizökkentettem ellenséges világából. Morgott valamit a bajsza alatt, majd zavartan bemasírozott a házába. Nem vártam, hogy 1 nap alatt megváltsam a világot, de már ezzel is előrébb voltam.  Mégpedig azért, mert egész napra fütyörészős jókedvem lett. Gondolatban megveregettem saját vállam, mert úgy éreztem sikerült végre kilépni egy ördögi körből és megakasztani kicsit a karma kerekét. És ez volt az első nap, amikor már nem bosszankodtam a “bunkó" nénikén a szomszédból.

A valódi áttörés azonban csak hetek múlva történt…

Január végét írtuk, amikor leesett Ausztriában az első nagy hó. Kamasz fiammal éppen egyedül voltunk otthon, így hólapátot ragadva vidáman nekiláttunk, hogy szabaddá tegyük saját portánk bejáratát a hatalmas hóesésben. Jókedvűen dolgoztunk kint, amikor egyszercsak feltűnt a szomszéd nénike is a háza előtt. Idétlen kis seprűjével, reménytelenül próbálta eltakarítani a bejárati ajtaja előtt tornyosuló hóbuckákat, miközben időnként vészesen meginogva egyensúlyozott a csúszós lépcsőkön. Fiammal egymásra néztünk, és összekacsintottunk. Szó nélkül odamentünk, és ellapátoltuk a háza elött az összes havat. Még a garázsa bejáróját is szabaddá tettük, hogy másnap, amikor látogatóba jön lánya, ne a lapátolással kelljen kezdeniük. Miután elkészültünk intettünk egyet mosolyogva és bementünk a házba. Az idős nénike  egész idő alatt csak zavartan ácsorgott, azt sem tudta mitévő legyen. Ránk nézni sem igazán akart, de már nem azért, mert magyarok voltunk… Még aznap este kopogtak az ajtónkon. Nénike állt ott egy üveg házi lekvárral és egy tál frissen sütött sütivel a kezében. “Ezt a kisfiúnak hoztam - mondta - És nagyon-nagyon köszönöm a segítséget” - tette hozzá.

És életében először a szemembe nézett…

Hogy miért is meséltem el mindezt bevezetőként pont most, a 2016-os év asztrológiai előrejelzésében? Azért, mert az előttünk álló Majom évének legfontosabb üzenete éppen e történet legfőbb tanulsága.

Ha békét akarsz majd látni a világban, beleértve személyes kapcsolataidat, gyermeked, kollégád, vagy akár csak a szomszédot is, először Neked kell lépned, Neked kell megbocsájtanod és békét kötnöd belső harcaidban.

Technikai magyarázat a Tűz-Majom évéhez

2016-ban az Univerzumot alkotó 5 őselem közül, erős tűz és fém elemű energiákkal fogunk megint találkozni. Az elemek körforgásában a tűz megolvasztja a fémet, de az esetlegesen megjelenő kihívások a fejlődést, és a spirituális fogalmak értelmének befogadását fogják kikényszeríteni.

A Tűz elem legmagasabb szinten Istent, a teremtő erőt, a tudatosságot és persze a vallást is szimbólizálja. A Majom jegy pedig a Fém elem fennhatósága alatt áll, ami magas szinten a legfelsőbb igazság, az emellett való elköteleződés, azaz az igaz eszmék védelmezésének jele. Elég egyértelmű az üzenet, hogy 2016-ban a vallások, és Isten keresése előtérbe fog kerülni. Az már persze más kérdés, hogy mi emberek ezeket a tiszta energiákat a személyes szűrőnkön keresztül eltorzítjuk-e, lealacsonyítjuk-e vallási vitákká, vagy felemelve, magas szinten élve katalizátorként használjuk Istennel való személyes kapcsolatunk megtalálására? Mert az év Tűz-Fém oppozíciójának egyik lehetősége, hogy a személyes kapcsolataink rendezésével megtaláljuk a békét otthonunkban, családunkban, vagy a világban, legyen  szó életünk párjáról, a “bunkó" főnökről, féltékeny kolléganőről, vagy rosszindulatú szomszédasszonyról.

Ehhez azonban tudatosságra lesz szükség, nagyon nagy tudatosságra. Ahhoz, hogy 2016-ban harmóniát találj, Neked magadnak kell tenni érte. Mert a környezeted nagy része nem lesz tudatos. Az emberek legtöbbször zsigerből fognak reagálni sérelmeikre, agresszíven, indulatosan, harcra készen védelmezve álláspontjukat - épp úgy, ahogy én is tettem a történetben a nénivel. Most a feladat, - de lehetőségünk is (!) - az lesz, hogy felismerd e szokásokat és kilépj a mókuskerékből. Új viselkedésmintára van szükség 2016-ban, mert az ellentétek élesen kiéleződnek a magánéletben, szakmai értelemben és a nagyvilág eseményeiben egyaránt.

A mindennapi beszédtémákban már érezhetően megjelentek vallási kérdések. De nem mint egy lehetséges út Isten, vagy az Önvaló megtalálására. Sokkal inkább, hogy “ki milyen vallású?” A muszlimokra, zsidókra, arabokra ráhúztuk, hogy veszélyesek egytől egyig éppúgy, mint rám a szomszéd néni:  “Ha magyar vagyok, ki tudja mit akarok?”

A Tűz Majom éve alacsony szinten indulatokat, feszültséget, és vallási ellentéteket szíthat, de magas szinten lehetőséget nyújt a vallások, próféták és mesterek szavainak meghallására, akik mind-mind évezredek óta ugyan arról az EGY-ről beszélnek. Az energiák felerősítve segítik e felismeréseket, melynek egyik jó példája, hogy míg a 2001-es amerikai terrortámadás után több muszlimot megkéseltek a nyílt utcán, addig a novemberi párizsi merényleteknél, az emberek már észreveszik a különbséget Isten, és Isten nevében elkövetett gyilkosságok között.

2016-ban minden látszat ellenére NEM a politikusokon fog múlni, hogy merre megy a világ. Nem a nagyhatalmakon, vagy döntéshozókon! Rajtad és Rajtam fog múlni, ez egyértelműen látszik az év indulásának asztrológiai pillanatán.

Van egy vágyam. Ismét szeretném látni azt a belülről sugárzó békét, amit Mesterem Swámi Véda arcán láttam. Ez a sugárzás minden embert a legmélyebb megnyugvással, és bizalommal töltött el, aki csak a közelében volt. Ehhez kapcsolódna az a kérésem is, melyet a cikk elején említettem. Kérlek kezd el megteremteni Te magad a békét a saját világodban. Ne várjunk arra, hogy hátha megoldódnak a dolgok. Állj neki most, ebben a pillanatban. Miután elolvastad a cikket, beszélj azzal a személlyel, akivel úgy érzed konfliktusod van. Ásd el Te a csatabárdot. Nem azt modnom, hogy adj igazat neki. Csak nyújts békejobbot. És ne add fel elsőre, ha nem sikerül, hiszen Rómát sem egy nap alatt építették fel.

Amennyiben a személyes képletedben megtalálható bárhol a Jang Tűz, Jang Fém, Majom, Tigris, Kígyó, vagy Disznó szimbólum, a fenti sorokat különösen fogadd meg, mert a 2016-os év energiái a Te energiamintázatoddal kapcsolódnak össze legerőteljesebben, így a világ sorsának alakulására is nagyobb befolyásod van mint gondolnád.

A személyes horoszkópod ide kattintva tudod megnézni »»»

Az előrejelzés folytatásában részletesen végigmegyünk, hogy ezen általános tendenciák mellett személy szerint kit, hogyan érint majd 2016. érzelmi, gazdasági és pénzügyi szempontból egyaránt. Ha úgy érzed másnak is segítségére lehet ez az írás, kérlek oszd meg minél több emberrel, köszönöm.

Szeretettel

Nagy Melinda

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a folytatásról, a Facebook oldalamon (felül), a “tetszik” gomb lenyitásával kérj értesítést az új bejegyzés érkezéséről.