40+ os tinédzser ugrik az ismeretlenbe

Emlékeztek tinikorunkban még milyen nyitottak voltunk a jövőre? Nem féltünk, hogy mi lesz ha gondolunk egyet és fejest ugrunk az ismeretlenbe, ami lehetett egy új munkahely, új lakás, vagy akár egy idegen ország is... 

Aztán ahogy öregszünk, úgy csontosodunk be, úgy váltunk egyre nehezebben mindenben. A végsőkig ragaszkodunk befásult kapcsolatainkhoz, energiátlan, nem tetsző otthonokban élünk, lelkünket felörlő, unalmas munkahelyeken robotolunk.

És nem lépünk, mert hát a meglévő rosszat legalább ismerjük, a jövő pedig ijesztően kockázatosnak tűnik.

Az elmúlt 18 évet egy gyönyörű házikóban töltöttem Csömörön. Akkor egy beteljesült álmom volt, hogy megvehettük a felújításra szoruló kis nyaralót. Az évek során kicsinosítottuk, befejeztük, és belaktuk. Itt nőtt fel a gyermekem, ide kötött fiatal felnőttkorom minden emléke. És ezek bizony szép emlékek voltak, ami nem könnyítette meg a dolgom, amikor eljött az idő a továbblépésre. Nem sürgettem annyira a változást, egyszerűen csak figyeltem, ahogy terelt az élet új ösvények felé. Mire felocsúdtam a családunk már 4. éve külföldön élt.

Eljött az ideje, hogy szembenézzek azzal, a jelenlegi életszakaszomban nem köthetem tovább magam Magyarországra azzal, hogy fenntartom a házunkat, miközben nem is lakunk már ott. Azt viszont továbbra sem tudtam, vajon meddig leszek külföldön? A fiam  itt tanul majd tovább? Ha igen, még jó pár évig nem tudok hazaköltözni. Megannyi kérdés, melyre jelenleg nem tudhattam a választ. Megpróbáltam hát újra tinédzser üzemmódba kapcsolni elmémet és hagyni, hogy ha eljön a pillanat, induljon be minden, mint egy gőzgép.

Így is történt... Amikor nagy vívódások után feladtunk egy hirdetést a házra, pár nap múlva jött is a vevő. Pont egy olyan kis fiatal család, mint amilyenek mi voltunk, amikor odaköltöztünk - hasonló ház hasonló lakókat vonz. Egy szó, mint száz, megvették a házunkat. Mi pedig ott álltunk otthon nélkül, tervek nélkül, 40 évesen ismét egy albérletben.

Pár nappal ezután egyik barátnőm megkérdezte: "Te nem sajnálod, hogy ilyen hirtelen elment a lakás? Azért egy ingatlan mégis csak biztos alap... Nem félsz, hogy most mi lesz?"

Ezen elgondolkoztam. Vajon sajnálom-e? Félek-e a jövőtől? Ahogy figyeltem a felbukkanó érzéseim rájöttem, ha belelovalnám magam akkor tudnék félni. Hiszen akkora bizonytalanság volt körülöttem, és igazából azt sem tudtam még egyáltalán milyen országban fogok élni, miközben mindenünket feldobtuk a levegőbe.

Azonban abban a pillanatban, amikor elfogott a kétség, azonnal megálljt parancsoltam a lehúzó gondolatoknak. Ehelyett elképzeltem az új otthonunkat, az új álmomat...

2 hónapon keresztül naponta többször (amennyiszer eszembe jutott, hogy "ÚrIsten, most mi lesz") lehunytam a szemem és felidéztem, ahogy ülök mosolyogva egy teraszon, amiről tudom, hogy az enyém, és nagyon-nagyon boldog vagyok. Nem azt vizualizáltam, hogy "kapunk majd hitelt a banktól", vagy, "nyerünk a lottón és veszünk belőle egy házat", és nem is képzeltem el pontos helyet sem, ahol majd lakni fogunk. Egyszerűen csak magamat láttam, amint boldog és elégedett vagyok, mert úgy alakult minden, ahogyan szerettem volna.

Amikor teremtesz, a megvalósulás szempontjàból 3 szabály van!

1. Ne adj részletes kívánság listát, vagy megvalósítási útmutatót az Univerzumnak. Ezzel csak lekorlátozod a végtelen lehetségességet. Elég ha látod magad, amint boldog és elégedett vagy, mert minden a terveid szerint alakult.

2. Mindig jelen időben lásd a végeredményt, amint éppen MOST történik amit szeretnél. Sohase a jövőbe vetítsd ki álmaidat, hogy "majd lesz párkapcsolatom". Teremtésnél azt kell látnod, amint éppen boldog vagy egy párkapcsolatban. (vagy elégedetten ülsz a saját teraszodon 🙂 )

3. Ne engedj be semmilyen kétséget az elképzelt végeredménybe. Ilyenkor nem bukkanhat fel egyetlen negatív gondolat sem, pont úgy mint tini korodban. Amikor királylányost játszottál sem jutott eszedbe, hogy mi van, ha feléd jövet kibicsaklik a ló lába, és nem ér ide a királyfi?! 🙂

Ez a kép a szivárvánnyal ma készült, útban az újonnan vásárolt telkünk felé 🙂